Hónap: 2009. szeptember

Zsírsavak

A múlt hét folyamán sok kérdést kaptunk a zsírsavakkal kapcsolatban. Ugyan, egyre több információ jelenik meg ezzel kapcsolatban, mégis úgy látszik, hogy a tájékozottság helyett, egyre nagyobb a káosz a fejekben. Zsírsavak, számok, jó -és rossz koleszterin; minden ömlesztve, miközben kapkodjuk a fejünket jobbra-balra, hogy akkor most, mi is a jó nekünk. Igyekszünk segíteni, és egyszerűen, pontokba szedve tisztázni a helyzetet.

Rakott mozzarella

Köszönjük a sok levelet. Nem, nem feledkeztünk meg a receptekről. Minden második héten, pénteken jelentkezünk egy-egy újabb fogással. Igyekszünk kedvezni mindenkinek, a fogyókúrázóktól kezdve, a vegetáriánusokon át a candida diétán lévőkig. És természetesen, továbbra is szeretettel várjuk leveleiket.

E951 – Aszpartám

Kissé meglepődtünk, hogy körülbelül 50 levelet kaptunk az aszpartamot (C14H18N2O5) illetően. Rengeteg cikk foglalkozik az interneten vele és az egyéb adalékanyagokkal. Úgy gondoltuk, hogy ez, már lerágott csont. Ezek szerint, mégsem. Való igaz, hogy a sok cikk közül, nehéz kiszűrnie egy laikusnak, hogy melyik a megbízható, valós információt közlő tartalom.

A majonéz

A majonéz neve annak az 1756-os csatának az emlékét őrzi, amelyben a franciák a Baleár-szigeteki Mahónnál legyőzték a briteket. Állítólag egy francia séf éppen ünnepi lakomát készített a győztes vezérek tiszteletére, amikor elfogyott a mártáshoz használt tejszín. Ekkor olívaolajból és tojássárgájából készített egy újfajta öntetet, amelyet „Mahonnaise”-nek nevezett el. Így indult hódító útjára a majonéz.