Szerző: Dr. Perczel Forintos Dóra
klinikai szakpszichológus
A rendszerváltás következtében megváltozott társadalmi-gazdasági feltételek között hazánkban is új problémák jelentkeztek, amelyeknek az egészségügy területén világosan érzékelhető a hatásuk: stressz, kábítószer-függőség, munkanélkülivé válás, menekültkérdés, a lakosság elöregedése stb. A társadalom részéről egyre erőteljesebb az igény a pszichológiai segítség elérhetősége iránt. Ezzel szemben mi a helyzet?
Jelenleg, Magyarországon körülbelül kilencszáz pszichológus rendelkezik klinikai szakképesítéssel, azonban mindössze háromszázan dolgoznak ilyen minőségben az állami szférában. Rendkívül nagy a pályaelhagyás és a magánszférába menekülés aránya, részben az álláshiány, részben az ennek következtében fellépő túlterheltség miatt: tízmillió lakos mentális egészségének gondozására — ”élvonalbeli” szuicid, kardiovaszkuláris és onkológiai halálozás mellett — háromszáz klinikai pszichológus jut (eszerint egy szakembernek 33 ezer lakost kellene ellátnia, leszámítva a magánrendeléseket). Nagyon elgondolkodtató állapot, hiszen a lakosság mentális egészségi mutatói messzemenően indokolják ezt az ellátási formát. Sőt, sajnálatos módon több ellentétes irányú tendencia is megfigyelhető:
Az úgynevezett civilizációs megbetegedések növekedésével és a lakosság elöregedésével olyan problémákkal találta magát szembe az egészségügy, amelyeken nem lehet kizárólag gyógyszerekkel és drága műszerekkel segíteni. Ezekben az esetekben a korszerű szemlélet a prevenciót és olyan módszerek elsajátítását jelenti, amelynek segítségével az egyén önállóan képes megoldani problémáit: ez kifejezetten pszichológiai tevékenységet igényel.
A magyar lakosság kifejezetten rossz mentális egészségügyi mutatói ellenére (depresszió, öngyilkosság, alkoholizmus igen magas előfordulási aránya) gyakorlatilag megszűntek a felnőtt lakosság számára elérhető tb-finanszírozású pszichoterápiás rendelők. A szuicid veszélyeztetettség témájában Kopp és munkatársai 1996-os országos reprezentatív vizsgálatukban 21 ezer személy felmérését végezték el. A megkérdezettek 22%-a számolt be öngyilkossági gondolatokról, 4%-a öngyilkossági kísérletről, 2% részesült orvosi ellátásban öngyilkossági kísérlet következtében, és 1,1%-uk több alkalommal próbált meg öngyilkosságot elkövetni. Sikerült azonosítani a magyar populációra jellemző legfontosabb pszichoszociális háttértényezőket is. Ezek a stresszhelyzetben jelentkező túlevés, fokozott alkoholfogyasztás és dohányzás, drogfogyasztás; több súlyosabb depressziós tünet egyidejű fennállása, életcélok hiánya és öngyilkosság; a kapcsolatrendszer leépülése.
Az Európában legmagasabb arányú onkológiai és kardiovaszkuláris okokból bekövetkező halálozás mellett a kórházi osztályokról (az Országos Onkológiai Intézetet és néhány egyetemi klinikát kivéve) teljes mértékben hiányoznak a prevencióban, terápiában és a rehabilitációban a klinikai pszichológusok (miközben Nyugat-Európában a kórházakban klinikai pszichológiai csoportok létesültek).
Miközben az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről előírja, hogy „minden betegnek joga van az állapota által indokolt megfelelő ellátáshoz”, és a társadalom felől óriási az igény a pszichés segítségre, gyakorlatilag mind a szakellátásból (a pszichiátriai osztályokat kivéve), mind az alapellátásból hiányzik ez a tevékenységi forma. A Nyugat-Európában működő közösségi pszichológiai rendelők (community mental health center) helyett hazánkban körzeti ideggondozók működnek, amelyek a pszichiátriai betegek gondozását végzik. Azonban nem mindenki pszichiátriai eset, akinek pszichés problémája van (házassági, munkahelyi problémák, stressz, túlterheltség vagy szorongás) – ezekben az esetekben a klinikai pszichológusi állások krónikus hiánya miatt a lakosságnak nincs lehetősége segítségért folyamodni, s tulajdonképpen törvényellenes helyzet alakult ki. A probléma megoldható lenne a családorvosi rendelőkhöz kapcsolódó mentálhigiénés, pszichológiai szakemberekkel.