Digitális nomád
Szólj hozzá!

Digitális nomád – Magányosok klubja?

Meglepően sok levelet kaptunk, melyek két téma köré csoportosultak: magány és magány. Igen, ugyanis két nézőpontból közelítettétek meg a témát:

1.) A nem digitális nomádok onnan, hogy tuti minden digitális nomád introvertált. Tuti, 100% és ki sem mozdulnak a négy fal közül, ami nem normális. Sőt, egyesek odáig mentek, hogy betegesnek nevezzék a dolgot.

2.) A digitális nomádoktól pedig olyan e-mailek érkeztek, hogy ugyan már segítsünk elmagyarázni a környezetüknek, hogy a digitális nomádság ⧧ a magányossággal vagy éppen a külvilágtól való elzárkózással.

Hála az égnek gondolat -és hit szabadság van, így mindenki azt hisz és gondol, amit csak akar. Ami meg a valóságot illeti … hát, abból jelen esetben minimum kettő is van. Hiszen, hogyan is lehetne például az utazó digitális nomádokat introvertáltsággal, magányossággal sőt! a külvilágtól való elzárkózással vádolni? Ehhez, igazán nagyfokú korlátoltság szükségeltetik.

Azok a digitális nomádok, akik nem utazgatnak életvitelszerűen, szintén nem zárkóznak be a négy fal közé. Talán, még azt is elmondhatjuk róluk, hogy nyitottabbak a külvilágra, mint azok, akik 9,00-17,00-ig robotolnak az irodában és alig várják már, hogy hazaérjenk.

Ne felejtsük el, hogy egy digitális nomádnak nincsenek nemszeretem munkatársai és idióta főnökei. Általában, olyan emberekkel dolgozik együtt, akiket maga választ. Így aztán, nem is csömörlik meg az emberektől. Rendszeresen járnak meetupokra, konferenciákra, workshopokra vagy éppen igénybe veszik a helyi co-worker irodákat, share office-okat, ahol megintcsak nem egyedül vannak, hanem közösségben. Új emberekkel, ne adj isten új munkatársakkal, megrendelőkkel, ügyfelekkel találkoznak. Az új kezdeményezésekről, mint Roam vagy hoffice már ne is beszéljünk.

A digitális nomádok nagyon összetartóak, hatalmas a közösség. Több, virtuális teret is fönntartanak maguknak, ahol kommunikálnak és segítik egymást. Van Digital Nomad Forum, van Expat Forum és a Meetup groupokról már ne is beszéljünk.

Mi a különbség? Például az, hogy egy nagyobb koncentrációt igénylő, határidős feladat esetén elvonulhatunk és nem kell egy zajos open office-ban szenvednünk. De ez nem jelenti azt, hogy elzárkózunk a külvilágtól, sem azt, hogy magányosak lennénk 🙂

A kapcsolódó fotókat, videókat, cikkeket, hozzászólásokat és egyéb bejegyzéseket a

DigitalisNomad

hashtagen találjátok meg Twitteren, Instagramon, Pinteresten és Facebookon.

Ha tetszett, oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .