Psziché
Szólj hozzá!

Elhárító mechanizmusok – III.

Az elhárító mechanizmusok kifejezést Anna Freud használta azokra a tudattalan stratégiákra, melyek segítségével az emberek negatív érzelmeikkel megküzdenek. Ezek az érzelemközpontú stratégiák nem változtatják meg a stresszhelyzetet; egyszerűen azon módosítanak, ahogyan a személy a helyzetről gondolkodik, vagy ahogyan észleli azt. Minden elhárító mechanizmusnak van tehát egy önbecsapási eleme.

A racionalizáció nem azt jelenti, hogy valaki racionálisan cselekszik, hanem azt, hogy logikailag vagy társadalmilag kívánatos motívumok segítségével olyan színben próbálja feltüntetni tényleges cselekedeteit, mintha valóban racionálisan cselekedett volna. A racionalizáció kettős célt szolgál: egyfelől csökkenti a cél elérésének meghiúsulása miatt érzett csalódásunkat – “tulajdonképpen nem is akartam azt a dolgot igazán” -, másrészt elfogadható motívumokat kínál viselkedésünk igazolására.

Miközben a “jó okot” keresik az “igazi ok” helyett, az emberek számos mentő körülményt találnak viselkedésük igazolására. Az olyan kijelentések, mint az “anya nem szólt”, vagy “rengeteg dolgom volt”, akár még igazak is lehetnek, csak éppenséggel nem a valódi okai annak, ami miatt az adott személy nem végezte el a kérdéses cselekvést. Vajon, ki mondja meg nyíltan, hogy “bocs, egyszerűen nem volt semmi kedvem megcsinálni és kész”?

Egy poszthipnotikus szuggesztiót használó kísérlet jól demonstrálta a racionalizáció folyamatát. A hipnotizált személynek azt az instrukciót adták, hogy a transzból felébredve figyelje a hipnotizőr viselkedését, és amikor az leveszi a szemüvegét, nyissa ki az ablakot, de ne emlékezzen arra, hogy ezt a szuggesztiót kapta. A transzból felébredve a személy kissé még álmos, de már ide-oda járkál, és normális beszélgetést folytat a szobában lévő emberekkel. Amikor a hipnotizőr “véletlenül” leveszi a szemüvegét a személy impulzust érez, hogy kinyissa az ablakot. Tesz egy lépést abba az irányba, de aztán habozva megáll. Tudattalanul mozgósítja azt a vágyát, hogy racionálisan viselkedjen, és miközben indokot próbál keresni arra, hogy miért is érzi úgy, hogy ki kell nyitnia az ablakot, egyszer csak megjegyzi: “Olyan fülledt itt a levegő, ugye?” Így megtalálva a szükséges igazolást, kinyitja az ablakot, és utána sokkal kényelmesebben érzi magát. (A kísérletet,  Ernest Hilgard végezte 1965-ben.)

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.