Pszichológia
Szólj hozzá!

Nem vagy egyedül!

varoszobaAz internet egyik zugában, immáron harmadik éve működik, egyre sikeresebben a várószoba.hu. Praxisunk során, sokszor találkoztunk azzal, hogy Ügyfelünk úgy gondolta, teljesen egyedül áll a világban problémájával. Ilyenkor, a szakember, hiába biztosítja Ügyfelét, Betegét arról, hogy ez nem így van, másoknál is előfordul ez, vagy az a probléma, amíg nem tudunk igazán kézzelfogató dolgot ajánlani, csupán üres szavak maradnak ezek.

Nagy örömünkre szolgál, hogy végre van mit ajánlanunk Ügyfeleinknek! A várószoba.hu-n egyre több közösséghez lehet csatlakozni, adott problémakör alapján. Itt, tapasztalatokat lehet cserélni, lelki támogatást lehet kapni, és erőt lehet meríteni egy-egy sikeres gyógyulásból. Fesztelenül, gátlások nélkül lehet beszélni a tünetekről, esetekről és a másik ember biztosan meg is fogja érteni, hogy Ön miről beszél. Itt, kezelőorvosán, pszichológusán kívül is meg tudja osztani érzéseit minden egyéb magyarázkodás nélkül.

A várószoba.hu erőt adhat kitartásának, hogy újra felvegye a harcot betegségével, problémájával. Hitet adhat és erősíthet, vagy éppen bátorságot adhat, hogy felkeressen egy szakembert.

Az általunk ajánlott közösségek:

Ha tetszett, oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .