A szelektív hallás kifejezést igen gyakran használjuk a köznyelvben. X vagy Y, azt hall meg, amit akar. És tulajdonképpen, ebben van is némi igazság. Annyi mindenképpen, hogy arra az információra emlékszünk, amire figyeltünk. Természetesen, a többi információt is hallottuk, csupán, azok nem tudatosultak bennünk.

A hallással egy kissé hasonlóan vagyunk, mint a látással. A látás esetén a szemünket mozgatjuk a néznivaló irányába, míg hallás esetén a fejünket mozdítjuk el a hangforrás irányába. A figyelem ezen mechanizmusa azonban  sok helyzetben eléggé korlátozott.

A koktélparti-jelenség

Képzeljük el, mi történik egy zsúfolt koktélpartin. Rengeteg ember hangja bombázza a fülünket, de azok forrásai nincsenek elég távol egymástól, hogy pusztán füleink irányításával válasszunk az egyes beszélgetések között. Képesek vagyunk azonban arra, hogy pusztán mentális eszközökkel válasszunk a figyelni kívánt üzenetek közül. Olyan jelzéseket használhatunk, mint a hang iránya, a beszélő szájmozgása és a beszélő hangjának sajátos jellegzetességei, mint például magassága, sebessége és hanglejtése, esetleg a beszéd dialektusa. Azonban még ezeknek a jelzéseknek a hiányában is képesek vagyunk, a nehézségekkel is a jelentés alapján kiválasztani, hogy két üzenet közül melyiket kövessük.

A koktélparti-jelenség kutatásai azt jelzik, hogy nagyon kevésre emlékszünk a nem figyelt üzenetekből. Az ilyen típusú kutatások bevett eljárása, hogy egy fülhallgatót helyeznek az ember fejére, s a két fülbe két különböző üzenetet sugároznak. A kísérleti személyt megkérik, hogy az egyik szöveget figyelje és kövesse hangos beszéddel. Néhány perc után kikapcsolják a magnót, és kikérdezik az alanyt a nem figyelt szövegről. Az emberek nagyon keveset tudnak elmondani a nem figyelt csatornáról. A hallgató megjegyzései általában a nem figyelt fülben hallható hang fizikai jellemzőire korlátozódnak – arra, hogy magas, vagy mély, férfi- vagy női hangot hallottak-e; a szöveg tartalmáról általában semmit sem tudnak mondani.

Abból, hogy ilyen kevésről tudunk beszámolni a nem figyelt szövegből, a kutatók kezdetben azt a következtetést vonták le, hogy a nem figyelt ingereket teljesen kiszűrjük. Mára azonban  már sok adat bizonyítja, hogy észlelőrendszerünk a nem figyelt ingereket is feldolgozza valamilyen mértékig, még akkor is, ha azok sohasem válnak tudatossá. Az egyik erre vonatkozó bizonyíték az, hogy nagyon valószínű, hogy saját nevünket meghalljuk a nem figyelt szövegben, ha halkan is mondják. Ez nem történhetne meg, ha a teljes nem figyelt üzenet, például a terem másik végében beszélgetők hangja elveszne az észlelőrendszer alacsony szintjein. A figyelem hiánya tehát nem gátolja teljesen az üzenetet, inkább csak elhalványítja, mint a hangerő-szabályozó, amely letekerhető, de nem kapcsolja ki a készüléket.