A szorongást átélő személy áttolással is csökkentheti a szorongás mértékét oly módon, hogy részlegesen kiéli az elfogadhatatlan késztetését. Az áttolás mechanizmusa során az a motívum, amely egy adott formában nem kerülhet felszínre, átirányítódik egy másik csatornára. Például, az adott személy nem a főnökén vezeti le dühét, hanem egy, a számára kevésbé fenyegető tárgy vagy személy felé terelődik.

Az alapvető ösztönkésztetéseket ugyan nem változtathatjuk meg, azt a tárgyat viszont igen, amely felé a drive irányul. A szülők felé irányuló szexuális vágyakat nem lehet biztonságosan kiélni, de ezeket az impulzusokat áttolhatjuk egy alkalmasabb szerelmi tárgyra. A közvetlenül nem kifejezhető erotikus impulzusok kifejezést nyerhetnek olyan kreatív tevékenységekben, mint a művészet, a költészet vagy a zene. Az ellenséges impulzusok pedig küzdősportokban való részvétel útján találhatnak szociálisan is elfogadható kifjeződési formát.

Valószínűtlennek tűnik, hogy az áttolás ténylegesen megszünteti a frusztrált impulzusokat, a helyettesítő tevékenységek azonban segíthetnek a feszültség levezetésében olyankor, amikor az alapvető drive akadályokba ütközik.

Ez is érdekelhet:

• Elhárító mechanizmusok I
• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

Olyan esetekben, amikor túlságosan kellemetlen lenne szembenézni a külső valósággal, a személy letagadhatja annak létezését. A halálosan beteg gyermek szülei még a diagnózis és a várható következmények teljes ismeretében is elutasíthatják annak beismerését, hogy bármilyen súlyos probléma létezne. Mivel nem képesek elviselni a valósággal való szembenézés okozta fájdalmat, a tagadást választják elhárító mechanizmusként.

Néha jobb legtagadni a tényeket, mint szembnézni velük. Egy súlyos válságban lévő embernek a tagadás időt adhat ahhoz, hogy fokozatosan fogadja el a szörnyű helyzetet. Súlyos harcokban részt vett vagy fogságba esett katonák beszámolóiból tudjuk, hogy a halál lehetőségének tagadása segítette őket a túlélésben. Az ilyen helyzetekben a tagadásnak valóban adaptív érétke van. Másfelől azonban a tagadás negatív oldalai nyilvánvalóak olyan esetekben, amikor az emberek halogatják, hogy felkeressék orvosukat. Ha egy asszony letagadja, hogy a mellében lévő csomó rákos lehet, esetleg túl későn kap orvosi segítséget.

Ez is érdekelhet:

• Elhárító mechanizmusok I
• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

Az intellektualizáció lényege az, hogy a személy oly módon próbál meg elhatárolódni a stresszhelyzettől, hogy absztrakt, intellektuális fogalmakban kezeli azt. Az elhárításnak ezzel a módjával gyakran élnek olyan emberek, akiknek a napi munkájuk során élet-halál kérdésekkel kell szembenézinük.

A emberi szenvedéssel állandóan szembesülő orvos nem engedheti meg magának, hogy minden egyes beteggel érzelmileg azonosuljon. Sőt az orvosnak szüksége van az érzelmi elhatárolódás egy bizonyos fokára, hogy a dolgát jól végezhesse. Az intellektualizációnak ez a formája csak akkor jelentkezik problémaként, ha olyan uralkodó életsítlussá válik, melynek hatására a személy már mindenfajta érzelmi élménytől eszigeteli magát.

Ez is érdekelhet:

• Elhárító mechanizmusok I
• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

Mindannyiunkban vannak nemkívánatos tulajdonságok amelyeket még önmagunknak sem szívesen vallunk be. Az egyik tudattalan mechanizmus, a projekció oly módon véd meg bennünket az ilyen vonások beismerésétől, hogy az adott tulajdonságot erősen túlzott formában másoknak tulajdonítjuk. Tegyük föl például, hogy hajlamosak vagyunk kritkusok vagy utálatosak lenni másokkal szemben, de rontaná a személyiségképünket, ha ezt beismernénk magunknak. Ha meggyőzzük magunkat arról, hogy a körülöttünk lévő emberek gonoszak és utálatosak, akkor az irányukban mutatott kemény bánásmód nem a mi rossz természetünkből fakad, hiszen “ők pusztán csak azt kapják, amit megérdemelnek”.

A projekció valójában a racionalizáció egyik formája, de kultúránkban annyira eluralkodott, hogy érdemes külön tárgyalni.

Ez is érdekelhet:

• Elhárító mechanizmusok I
• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

Néha az emberek úgy rejtik el önmaguk elől valamilyen késztetésüket, hogy ellenkező irányú motivációt fejeznek ki. Ezt a hajlamot nevezzük reakcióképzésnek. Az anya, aki bűnösnek érzi magát, mert nem akarja elfogadni gyermekét, túlságosan engedékeny vagy gondoskodó lehet azért, hogy meggyőzze a gyermeket szeretetéről, és meggyőzze önmagát arról, hogy jó anya.

Az olyan embereknél, akik fanatikus hévvel ostorozzák a laza erkölcsöket, az alkoholfogyasztást és a szerencsejátékokat, néha ugyancsak reakcióképzéssel van dolgunk. Az ilyen személyeknél nemritkán éppen az ilyen problémákkal kapcsolatos korábbi nehézségek húzódhatnak meg a háttérben, és az efféle buzgó kirohanásokkal elsősorban éppen önmagukat akarják megvédeni a visszaeséstől.

Ez is érdekelhet:

• Elhárító mechanizmusok I
• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

A racionalizáció nem azt jelenti, hogy valaki racionálisan cselekszik, hanem azt, hogy logikailag vagy társadalmilag kívánatos motívumok segítségével olyan színben próbálja feltüntetni tényleges cselekedeteit, mintha valóban racionálisan cselekedett volna. A racionalizáció kettős célt szolgál: egyfelől csökkenti a cél elérésének meghiúsulása miatt érzett csalódásunkat – “tulajdonképpen nem is akartam azt a dolgot igazán” -, másrészt elfogadható motívumokat kínál viselkedésünk igazolására.

Miközben a “jó okot” keresik az “igazi ok” helyett, az emberek számos mentő körülményt találnak viselkedésük igazolására. Az olyan kijelentések, mint az “anya nem szólt”, vagy “rengeteg dolgom volt”, akár még igazak is lehetnek, csak éppenséggel nem a valódi okai annak, ami miatt az adott személy nem végezte el a kérdéses cselekvést. Vajon, ki mondja meg nyíltan, hogy “bocs, egyszerűen nem volt semmi kedvem megcsinálni és kész”?

Egy poszthipnotikus szuggesztiót használó kísérlet jól demonstrálta a racionalizáció folyamatát. A hipnotizált személynek azt az instrukciót adták, hogy a transzból felébredve figyelje a hipnotizőr viselkedését, és amikor az leveszi a szemüvegét, nyissa ki az ablakot, de ne emlékezzen arra, hogy ezt a szuggesztiót kapta. A transzból felébredve a személy kissé még álmos, de már ide-oda járkál, és normális beszélgetést folytat a szobában lévő emberekkel. Amikor a hipnotizőr “véletlenül” leveszi a szemüvegét a személy impulzust érez, hogy kinyissa az ablakot. Tesz egy lépést abba az irányba, de aztán habozva megáll. Tudattalanul mozgósítja azt a vágyát, hogy racionálisan viselkedjen, és miközben indokot próbál keresni arra, hogy miért is érzi úgy, hogy ki kell nyitnia az ablakot, egyszer csak megjegyzi: “Olyan fülledt itt a levegő, ugye?” Így megtalálva a szükséges igazolást, kinyitja az ablakot, és utána sokkal kényelmesebben érzi magát. (A kísérletet,  Ernest Hilgard végezte 1965-ben.)

Ez is érdekelhet:

• Elhárító mechanizmusok I
• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

Freud, az elfojtást tekintette a legalapvetőbb és legfontosabb elhárító mechanizmusnak. Az elfojtás lényege az, hogy a személy a számára túlságosan félelmetes vagy fájdalmas memóriatartalmakat kiszorítja a tudatából. A szégyent, a bűntudatot vagy önleértékelést keltő tartalmak gyakran kerülnek elfojtásra. Bizonyos életszakaszokban a személy elfojthatja a szorongáskeltő érzéseket és emlékeket, mivel ezek inkonzisztensek az önmagáról alkotott képpel. A szeretett személy iránti ellenséges érzések és a kínos kudarcélmények ugyancsak kitörlődhetnek a tudatos memóriából.

Az elfojtás különbözik az elnyomástól. Elnyomott gondolatainknak tudatában vagyunk, az elfojtott impulzusok és tartalmak azonban jórészt tudattalanok.

Az elfojtás ritkán sikerül teljes mértékben. Az elfojtott impulzusok valósággal ostrom alatt tartják a tudatot; a személy szorongást él át, és további elhárító mechanizmusokat alkalmaz annak érdekében, hogy elkerülje a részlegesen elfojtott impulzusok tudatossá válását.

Az elfojtó stílussal jellemzett személyek könnyebben betegednek meg, jellemzőbb rájuk a koszorúér-betegség, s gyorsabb náluk a rák lezajlása. Egy másik kutatási irány szerint, azok az emberek, akik a traumatikus eseményekről, s az ilyen eseményekkel kapcsolatos érzelmeikről bizalmasan képesek beszélni másoknak, jobb egészségnek örvendenek, mint akik nem avatnak másokat bizalmukba.

Akik megpróbáljk elnyomni gondolataikat, többet rágódnak a nemkívánt gondolatokon és érzelmeken, mint azok, akik kifejezik azokat. Számos vizsgálat kimutatta, hogy a gondolatok elfojtásával való próbálkozás azt eredményezi hogy többször gondolunk rájuk, mint hogyha abbahagyjuk az elnyomást. Más szóval, visszacsapási hatás lép fel, melynek következtében az elnyomott nem kívánt gondolatok erőteljesebben térnek vissza, amint az éberség megszűnik.

Vagyis, azok az emberek, akik rendszersen megpróbálják kiiktatni fejükből a nem kívánt gondolatokat, esetleg azon kapják magukat, hogy e gondolatok nagyobb erővel térnek vissza, sok stresszt okozva számukra. A megnövekedett stressz és az azt kísérő fiziológiai izgalom negatívan befolyásolhatja a testi működéseket.

Másodszor, a gondolatok elfojtása maga is fizikai erőfeszítést igényelhet, s így negatív következményei lehetnek a testre. Vagyis az, hogy állandóan kiiktatunk bizonyos gondolatokat a fejünkből, s azt figyeljük, hogy ezek visszatérnek-e, fizikai engergiát igényel, s ez állandó feszültésghez vezethet.

A traumák és a traumákkal kapcsolatos érzelmek kifejezése csökkentheti a kérődző stratégiát, és több módon is hozzájárul a személy egészségéhez. A félelmek és érzelmek verbális kifejezése kézzelfoghatóbbá s könnyebben kezelhetővé teszi azokat. Ha másoknak elmondjuk traumáinkat és érzelmeinket, a hallgatók szociális támaszt és igazolást adnak érzéseinknek. Végül, a traumáról beszélve, hozzászokhatunk a tarumához. Megszokjuk azt, s így már nem váltja ki minden alkalommal, mikor eszünkbe jut, ugyan azt az érzelmi szintet.

Ez is érdekelhet:

• Elhárító mechanizmusok I
• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

Ahogyan azt, előző cikkünkben említettük, két fő formája van a megküzdésnek. Jelen írásunkban a érzelemközpontú megküzdésről lesz szó. Az érzelemközpontú megküzdésen belül, több stratégiát is megkülönböztetünk.

Az érzelemközpontú megküzdés célja, hogy megakadályozza a negatív érzelmek elhatalmasodását és azt, hogy a személy a probléma megoldásával foglalkozzon.

Negatív érzelmeinkkel számos módon megküzdhetünk. A viselkedéses stratégiák közé tartozik a testmozgás, hogy eltereljük figyelmünket a problémákról, az ivás vagy más drogok használata, a dühkitörés, az érzelmi támasz keresése a barátoknál.

A kognitív stratégiák közé tartozik a probléma időleges félretétele és a fenyegetés csökkentése a helyzet jelentésének megváltoztatásával. A kognitív stratégiák gyakran a helyzet újraértékelését igénylik.

Számos vizsgálat szerint a stresszhez való rossz alkalmazkodás hátterében agresszió, felesleges kockázatvállalás, vágy vezérelt gondolkodás, tagadás és fantáziába menekülés áll.

A kérődző stratégiáról (Nolen-Hoeksema, 1991.) beszélünk, amikor elszigeteljük magunkat a világtól, hogy azon tudjunk meditálni, milyen rosszul érezzük magunkat. Állandóan arról beszélünk, hogy milyen rosszak a dolgok, de nem teszünk semmit megváltoztatásuk érdekében.

Az elterelő stratégiák közé tartozik az, ha valamilyen kellemes tevékenységbe menekülünk, amely megerősítő, és növeli a kontroll érzését. Ilyen például a sportolás, a moziba menés barátokkal vagy játszás a gyerekkel.

Negatív elkerülő stratégiáról akkor beszélünk, mikor valaki potenciálisan veszélyes dolgot, dolgokat választ a stressz elkerülésére. Például erősen iszik, száguldozik hegyi utakon (önveszélyeztetés), mások agresszív piszkálása.

A kérődző és az elkerülő stratégiák megnyújták és elmélyítik a nyomott hangulatot, míg az elterelő stratégiák megrövidítik és gyengítik a lehangoltságok. Ezzel kapcsolatban Morrow és Nolen-Hoeksema végzett kísérletet 1991-ben. Eredményük szerint, azok a személyek, akik az elterelő feladatban vettek részt teljesen felszabadultak nyomott hangulatuk alól, akik azonban a kérődző feladatban vettek részt azoknál nőtt a depresszió. Továbbá, a kérődzés megakadályozhatja a jó problémamegoldást is!

Olvasd el ezt is!

Megküzdési stratégiák I

Megküzdési stratégiák II – problémaközpontú megküzdés

Megküzdési stratégiák III – érzelemközpontú megküzdés

Időnként mindannyian alkalmazunk elhárító mechanizmusokat. Ezek átsegítenek a nehéz helyzeteken, amíg képesek leszünk közvetlenül szembeszállni a stresszt okozó problémával. Az elhárító mechanizmusok csak akkor jeleznek alkalmazkodási zavart, mikor a problémákra való reagálás uralkodó módjává válnak. Az elhárító mechanizmusok és a megküzdési stratégiák közötti különbség az, hogy az elhárító mechanizmusok tudattalan folyamatok, míg a megküzdési stratégiák gyakran tudatosak. Később azonban kiderül, hogy a tudattalan elhárító mechanizmusok egy része szélsőséges esetekben arra készteti a személyt, hogy a korábban leírt tudatos, de rossz alkalmazkodást jelentő megküzdési stratégiák valamelyikét használja.

Az elhárító mechanizmusok hét fajtáját különböztetjük meg:

• Elfojtás /Elhárító mechanizmusok II
• Racionalizáció / Elhárító mechanizmusok III
• Reakcióképzés/ Elhárító mechanizmusok IV
• Projekció/ Elhárító mechanizmusok V
• Intellektualizáció / Elhárító mechanizmusok VI
• Tagadás / Elhárító mechanizmusok VII
• Áttolás / Elhárító mechanizmusok VIII

Ahogyan azt, előző cikkünkben említettük, két fő formája van a megküzdésnek. Jelen írásunkban a problémaközpontú megküzdésről lesz szó.

A problémamegoldó stratégiák alkalmazása során először meghatározzuk a problémát, alternatív megoldásokat találunk ki, mérlegeljük az alternatívákat az előnyök és hátrányok vonatkozásában, végül, választunk közülük, és végrehajtjuk a kiválasztott megoldást.

A problémaközpontú stratégiák befelé is irányulhatnak: a személy önmagában változtat meg valamit, ahelyett, hogy a környezetét módosítaná. Ennek példája az, amikor megváltoztatjuk igényszintünket, alternatív forrásokat keresünk vágyaink kiélésére, vagy új készségeket tanulunk meg. Az ilyen stratégiák jelentik a legjobb megoldást például olyankor, mikor valakinek a munkája folyamatos stresszforrást jelent számára. Hogy egy személy mennyire sikeresen alkalmazza ezeket a stratégiákat, az attól függ, hogy milyen tapasztalatokkal, intelektuális képességekkel és önkontrollal rendelkezik.

Azok az emberek, akik problémaközpontú megküzdést használnak stresszhelyzetekben, mind a stressz alatt, mind a stressz után kevésbé depressziósak. Akik kevésbé depressziósak, azok persze könnyebbnek találhatják a problémaközpontú megküzdést.

Longitudinális vizsgálatok szerint azonban, a problémaközpontú megküzdés, még ha figyelmbe vesszük a személyek kezdeti depressziós szintjét is, rövidebb depressziós epizódokat eredményez. Ráadásul, azok a terápiák, melyekkel depressziós személyeket arra tanítanak, hogy problémaközpontú megküzdést alkalmazzanak, képesek elősegíteni azt, hogy leküzdjék depressziójukat, és jobban alkalmazkodva reagáljanak a stresszorokra.

Olvasd el ezt is!

Megküzdési stratégiák I

Megküzdési stratégiák II – problémaközpontú megküzdés

Megküzdési stratégiák III – érzelemközpontú megküzdés