A Pszichológia kategória bejegyzései

Nem vagy egyedül!

Az internet egyik zugában, immáron harmadik éve működik, egyre sikeresebben a várószoba.hu. Praxisunk során, sokszor találkoztunk azzal, hogy Ügyfelünk úgy gondolta, teljesen egyedül áll a világban problémájával. Ilyenkor, a szakember, hiába biztosítja Ügyfelét, Betegét arról, hogy ez nem így van, másoknál is előfordul ez, vagy az a probléma, amíg nem tudunk igazán kézzelfogató dolgot ajánlani, csupán üres szavak maradnak ezek.

Konzílium 2.0 – Áldott állapot

A terhesség, pszichológiai vonatkozásban is hatalmas terület. Mivel a szülés utáni depresszióról és a pszichés meddőségről már született korábban egy-egy hosszabb terjedelmű tájékoztató cikkünk, ezért a Konzílium2.0 keretein belül egy másik, szintén jelentős problémáról szeretnénk írni, mégpedig a tizenévesek terhességéről.

Politikai pszichológia

Szintén nagyon aktuális téma, akár csak az igazságügyi pszichológia. A politikai pszichológia többféle tekintetben is az alkalmazott pszichológia speciális ága. A politikai pszichológia mindmáig inkább elméleti, mint gyakorlati terület. Ez, többek közt azért van így, mert a politikailag tevékeny emberek kiválasztása olyan cselekmény-orientáltságot igényel, amelyhez kevéssé illik a politikai elemzés képessége.

Igazságügyi pszichológia

Rövid időn belül, két, egymástól független fiatalt is letartóztattak. Az egyik már ölt, a másik ölni készült. Újra fellángolt a vita, hogy megfelelő törvényeink vannak-e, milyen engedélyek adhatók ki, és hogyan? Kell-e pszichológiai vagy akár elmeorvosi vizsgálat a különféle engedélyek kiadásához?

Konzílium 2.0 – III. rész

Tisztelt Olvasóink! A Konzílium 2.0 egy magyar egészségügyi blogkarnevál, melynek célja, hogy egy-egy adott témát több aspektusból, különböző szakterületeken dolgozó bloggerek tollából bemutasson. Bizonyos betegségeket több szemszögből is alaposabban körbejárunk, míg egyes tünetekről inkább asszociatív alapon születnek bejegyzések. A Konzílium 2.0 következő témája a “Terhesség/másállapot/áldott állapot” lesz.