Hónap: 2008. január

Pszichografológia

A grafológia a személyiség feltárását célzó tudomány, mely egy speciális úton, a kézírás vizsgálatán keresztül jut el céljához. A grafológia elnevezést a francia Michon abbé nevéhez köthetjük, aki 1872-ben ilyen címmel kézíráselemzéssel foglalkozó folyóiratot indított. A sok-sok évi kutatás ismeretanyaga orvosoknak, pszichológusoknak köszönhető. Ennek rendszerezése mára a pszichológia segédtudományává emelte a grafológiát. Az a hatalmas érdeklődés, amely e területet övezte az 1980-as évektől segítette a magyarországi “újjáéledést” is. A grafológus szakma elismertségét jelzi, hogy 1993 óta léteznek és működnek az Igazságügyi Minisztérium által kinevezett igazságügyi grafológus szakértők.

Szülés utáni depresszió

A terhesség várakozással teli izgalma és gyermekünk megszületése általában életünk egyik legszebb élménye. A tervezgetés örömében nem nagyon foglalkozunk azzal, hogy hétköznapjainkra nem a reklámokban pózoló, babájukat büszkén, karjukon tartó mamák magabiztos mosolya lesz leginkább jellemző. Erre a problémára előre nem gondolunk, később pedig félve beszélünk róla. Mert az anyák szülés utáni fizikai-lelki nehézségei és az abból kialakuló depresszió a mai napig a tabutémák közé tartozik.

A magyar lakosság pszichés egészségi állapota

Szerző: Dr. Perczel Forintos Dóra klinikai szakpszichológus A rendszerváltás következtében megváltozott társadalmi-gazdasági feltételek között hazánkban is új problémák jelentkeztek, amelyeknek az egészségügy területén világosan érzékelhető a hatásuk: stressz, kábítószer-függőség, munkanélkülivé válás, menekültkérdés, a lakosság elöregedése stb. A társadalom részéről egyre erőteljesebb az igény a pszichológiai segítség elérhetősége iránt. Ezzel szemben mi a helyzet?