A táplálkozási tévhitek téma bejegyzései

A nagy rizs mítosz

Azt hiszem, a tartós tévhitekből lesznek a mítoszok. Ahogy a banán esetében is történt. A következő párbeszéd számtalanszor lejátszódott már: – Nem lehet enni rizst. – De lehet enni. – Nem, nem lehet. – De lehet, de csak a barnát. – Azt olvastam, hogy a basmatit is lehet enni. – 160g-os diétában nem lehet csak barnát. És így tovább a végtelenségig. Pedig, nem kellene semmi mást tenni, csak utána nézni a rizs értékeinek. Vagy nem?

Táplálkozási tévhitek – II.

A tévhitek helyett, talán írhattunk volna rögeszméket is. Ezeket a tévhitek, rögeszmék, a gyermekkorunkban rögzülnek, azaz, a szocializációnk során égnek belénk. Így, végigkísérik felnőttkorunkat, s talán egész életünket. Ráadásul, ezek, általában valamiféle negatívumhoz kapcsolódnak. Mindezek mellett, nagyon jellemző ránk, magyarokra, hogy a mondanivalónkat negatívan fogalmazzuk meg. Ilyen például, mikor azt kérdezzük, hogy „Nem kérsz teát?” vagy „Ne egyél este, mert attól hízol!”. Mindjárt determináljuk is a dolgokat, tehát nem kérsz teát, jaj de jó, legalább nem kell főznöm, és hehe jól elhízol, dagadt leszel. Attól, hogy egyes dolgokat eufémisztukosan, azaz szépítve fejezünk ki, a jelentéstartalom még nem változik.

Szénhidrátok

A szervezet legfontosabb energiaforrásai a szénhidrátok (nyugalomban a szervezetnek a zsír a legfőbb energiaszolgáltatója, de táplálkozásunkban nem jó ha a zsír dominál). Egy gramm, szervezeten belüli elégetése 4,1 kcal energia felszabadulással jár. Az energiaadás mellett struktúrális szerepük van a nukleinsavakban, glikoproteinekben, glikolipidekben, mukopoliszacharidokban. Szén, hidrogén és oxigén vesz részt a molekulák felépítésében, de fehérjék is kapcsolódhatnak hozzájuk. Általános képletük (CnH2nOn) az atomok arányát fejezi ki, de nem jellemzi kémiai szerkezetüket. A cukrok (monoszacharidok) több OH csoportot is tartalmaznak, (polihidroxi oxovegyületek) de nem azonosak az édesítőszerként használt cukoralkoholokkal pl. xilit, szorbit, mivel oxocsoportot is tartalmaznak (O). A bennük található C – szén atomok száma szerint kapják elnevezésüket -triózok, tetrózok, pentózok, hexózok.

Liszt Lexikon – I.

A lisztek, tészták körül nagy vita van. Sokan szidják a tésztákat, a kenyeret, mert üres energia, szénhidrát, ami ugye hizlal, nem laktat, evés után alig egy órával már éhes vagy. Lexikonunkkal szeretnék eloszlatni néhány tévhitet a lisztekről, tésztákról, e mellett pedig, reméljük új információkat is sikerül átadnunk olvasóinknak.

Táplálkozási tévhitek

1. A nagy szénhidráttartalmú ételek hizlalnak. – A kutatások szerint ennek épp az ellenkezője igaz. A cukrok felvétele és az elhízás között fordított az arány, az elhízás és a zsírfelvétel között viszont egyenes összefüggés mutatható ki. A nagy szénhidráttartalmú ételek energiatömörsége (egységsúlyra jutó energia mennyisége) is kisebb, s ez kedvező irányban befolyásolja az összes energiafelvétel mértékét. Ne felejtsük el azonban, hogy a túlzott szénhidrátfogyasztás is elhízáshoz vezethet, csak lassabban, mint a zsírdús táplálkozás.