„Úgy tűnik, hogy az intelligenciában van egy alapvető tényező, amelynek megléte, illetve hiánya oly döntő a mindennapi életben. Ez az ítéletek, a józan ész képessége, a gyakorlati érzék, a kezdeményezőkészség és a körülményekhez való alkalmazkodás képessége. A jó döntés, a jó felfogás és a jó okfejtés az intelligencia lényege.” Binet&Simon
A XX. század elején Alfred Binet még nem tudhatta, milyen versengést fog elindítani az első intelligenciateszt összeállításával. Ő eredetileg gyermekek értelmi képességeihez készített mérőeszközt mentális fejlettségi szintjük meghatározására. Azóta már sok mindent tudunk az intelligenciáról annak ellenére is, hogy egységesen elfogadott definíciója még nem született, pedig kevés olyan fogalom lehetett a tudománytörténetben, amelynek csupán a definiálására két önálló konferenciát is összehívtak. A meghatározások vitáját az a definíció próbálta lezárni, amely azt mondta: az intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek.
1983-ban Howard Gardner egy új intelligenciaelmélettel állt elő. Szerinte, nem létezik egységes intelligencia, hanem legalább hatféle elkülönült intelligencia van. Ez a hat intelligencia egymástól független, elkülönült rendszerként saját szabályai szerint működik az agyban. A hat intelligencia a következő:
- nyelvi
- logikai-matematikai
- téri
- zenei
- testi-kinesztéziás
- személyes
Az első három, ismert intelligencia-összetevő, és Gardner leírása róluk hasonló más elméletalkotók elképzeléséhez; lényegében ezeket mérik a standard intelligenciatesztek.
A nyelvi faktor felveti az intelligencia, illetve a tesztek kultúrafüggőségének kérdését. Az USA-ban több próbálkozás történt arra, hogy bebizonyítsák, a fehérek átlagos intelligenciája magasabb a feketékénél. Ez sikerült is, a teszteket azonban fehérek állították össze. Az összehasonlításkor a feketék rosszabb eredményének értelmezésére több magyarázat is született; ma már több országból származó eredmények is azt jelzik, hogy egy rosszabb szociális-gazdasági helyzetben lévő kisebbség átlagos intelligenciája általában alacsonyabb, mint a jobb helyzetben lévő többségé, és ennek oka elsősorban a rosszabb lehetőségekben rejlik.
Genetikai és környezeti tényezők
Az emberek eltérő értelmi képességeit mennyiben tulajdoníthatjuk öröklött génjeinknek, és mennyiben a környezetnek, amelyben felnövünk? Az emberi viselkedés kapcsán oly sokszor felvetődött öröklés-környezet vita különösen élesen merül fel az intelligencia esetében. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy az intelligencia bizonyos fokban öröklött, az azonban vitatott, hogy milyen arányú az öröklődés, illetve a környezet szerepe. A két tényező súlyát ma nagyjából egyformának tekintik, hangsúlyozva, hogy a kettő nem választható el egymástól, inkább kölcsönösen teret nyitnak a másik hatásainak érvényesüléséhez.
Az intelligencia öröklődésével kapcsolatban a legtöbb tényt azok a vizsgálatok szolgáltatták, amelyek a genetikailag különböző rokonsági fokú személyek IQ-értékeit korreláltatták. Noha, az intelligencia erősen genetikus meghatározottságú, a vizsgálatokból az is kitűnik, hogy a környezet szerepe is fontos. Ha például a testvéreket együtt nevelik – ugyanabban a környezetben -, az IQ-k hasonlóbbak egymáshoz. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy az örökbefogadott gyerekek értelmi képességei magasabbak, mint ahogy azt a vér szerinti szüleik képességei alapján jósolnánk.
A környezeti hatások elsősorban a pubertáskor végéig játszanak lényeges szerepet: a táplálkozás, a környezet ingergazdagsága, az iskolai oktatás színvonala, a szellemi kihívások mind fontos tényezők az intelligencia kamaszkor végére stabilizálódó értékének kialakításában. Úgy tűnik tehát, hogy ezt a tulajdonságunkat is nagyrészt a szüleinknek köszönhetjük, egyrészt a poligénes (sok-kis-génes) öröklődés szabályainak megfelelően genetikailag, másrészt gyerekkori környezetünk alakítása miatt. Két kiugróan intelligens szülőnek ugyanakkor valószínűleg kevésbé intelligens gyerekei fognak születni a “visszatérés az átlaghoz” genetikai szabálya alapján.
Intelligencia = műveltség?
E két fogalmat gyakran összekeverik, noha a kettő a legkevésbé sem azonos. Az intelligencia öröklött képesség – amelyet sokan sokféleképpen definiálnak -, a műveltség viszont tanulás útján szerzett tudás. A kettő között féloldalas korreláció van: aki művelt, az nem feltétlenül intelligens is, de aki intelligens, az nagy valószínűséggel nyitottabb, érdeklődőbb, kíváncsibb a világra, könnyebben megjegyzi az olvasottakat, hallottakat, így nagy műveltségre tehet szert. Ettől függetlenül nem ritkák az olyanok, akik intelligensek, de nem műveltek.
Két tesztírás között, mindenki esetében legalább egy évnek kell eltelnie!