Szerző: Dr. Prutkay Csaba
Általános sztereotípiánk az, hogy „ha rizs, akkor Kína”. Az igazság azért egy kicsit árnyaltabb. A rizs kultúrája elsősorban a csapadékban gazdag területekhez kötődik, mint amilyen Délkelet-Ázsia térsége: Vietnam, Thaiföld, Indonézia vagy Dél-Kína. Bár a rizs általánosan elterjedt Kínában – sőt: az ételre használt fan [饭] szó alap jelentése „főtt rizs” -, azért mégsem mondhatjuk, hogy minden területen ugyanakkora lenne a jelentősége. Északon a tésztafélék (mien tiao – 面条) az elterjedtebbek, míg a „virágzó délvidéket” jellemzi dominánsan inkább a rizs. Minden területnek magvan a maga rizsfajtája.
Északon a tungpeji nagy rizs (tungpej tami) az elterjedt, melyet kétszer szüretelnek. Az ötödik-hatodik hónapban szüretelt rizst „korai” (cao mi), míg a kilencedik-tizedik hónapban szüreteltet „késői” rizsnek (van mi) nevezik. Mivel a korai rizst kétszer szüretelik, ezért olcsóbb, mint késői párja. A déli területekre a „ragacsos rizs” (no mi) termesztése a jellemzőbb. Ez a rizsfajta egészen más alakú és többféleképpen is használható, mint északi rokona. A nomiból készítik a „rizsbort” (mi csiu), mely az ázsiai térség egyik jellemző alkohol fajtája. Az általunk rizsnyáknak, vagy rizses kásának nevezett cso is jellemzően ebből a déli rizsfajtából készül és a kínai reggelik alapvető ételfélesége. A kínaiak között, ugyanakkor a Thaiföldről származó „illatos rizs” (hsziang mi) és a Vietnamból importált fajták a legkedveltebbek. Vietnamban jelzi a rizs fontosságát, hogy a hagyományos étkezés során, utolsó fogásként egy igen díszes vörös tálban főt rizs tálalnak fel.
A rizs etimológiája
A rizs kínai írásjegye, már a legkorábbi időkben, a Shang-dinasztia (i. e. 1600-1027) alatt használt jóslócsontokon is feltűnik. Különféle összetételekben, sok írásjegyben feltűnik megvilágítva a szó jelentőségét: a lábon álló rizsre használt ho írásjegy az alapja a „haszon” (li) jelentésű szónak. Etimológiailag az írásjegy a rizs ültetésére előkészülő szántási folyamatot ábrázol. A kínai „kézben tart” (ping) jelentésű írásjegy, egy kezet ábrázol rizsültetés közben. A „egyazon időben” (csien) írásjegye pedig egy kézben több rizspalántát jelenít meg. A „kézzel merít” (jao) írásjegyben pedig, egy kéz rizzsel tölt meg egy mozsarat. Nem meglepő, hogy a „mozsárban zúzni” (csung) jóscsontokon használt írásjegy változata szintén tartalmazza a rizs rajzát. Nemcsak a mindennapi tápláléknak fontos alkotóeleme a rizs. Megjelent a rítusokban, szakralizált formában. A különféle termékenységi rítusoknak is fontos részese lett. Erről tanúskodik az „év” (nien) jelentésű írásjegy, mely egy rizsből font fejdíszt viselő férfit ábrázol, az aratáskor végzett rituális termékenységi tánca közben. Az általánosan elterjedt „gabonaisten” (csi) írásjegye is egy rizs előtt térdeplő és imádkozó férfialakot jelenít meg.
Rítus és rizs
A rizs, rizsisten formájában már évezredek óta tárgya a termékenységi rítusoknak az egész délkelet-ázsiai térségben. Baliban az istenségek tiszteletére végzett felajánlási rítusokban, a megszentelt rizs és a belőle készült felajánlások játsszák a főszerepet. A ngingsah rítus során felszentelt rizses kosarakon a legelterjedtebb istenség, Sri Dewi (rizs anya) neve olvasható. A rizs ugyanakkor a pozitív energiáknak is a szimbóluma. A temetési menetre általában rizst szórnak, illetve a szertartások alatt a papok homlokukat és fülüket rizzsel érintik meg, ezzel jelezve, hogy táplálják szellemük, s csak jó dolgokat hallanak meg. Az észak-thaiföldi hegyi törzsek világát is áthatja a rizs kultusza. Az Akha törzsek a rizsföldre először a rizsisten szentélyét építik fel és a köré ültetett „jószerencse” rizs növekedése határozza meg egész évben a rizsföld hozamát. Szertartásosan állatot áldoznak, és csak utána kezdődik el a rizs kiültetése. A rizs termékenységgel összefüggő szerepe okán, itt a rizsisten két, egy női és egy férfi jellemzőkkel bíró istenségpár együttese. Kínában a vallásos taoista hagyományban is szerepet kap a rizs. Az „Öt mérő rizs” hagyományában (vutoumi tao), amikor a szertartások előtt szent teret hoznak létre, akkor az öt irányba – a közép is egy önálló irány – egy-egy mérő rizst helyeznek ki, mint az eredendő életenergia (jüan csi) szimbólumát. A bronzkor hajnalán, a vietnami Dong-son bronzkultúra (i. e. IV-III század) dobjain is megjelennek a rizzsel kapcsolatos ábrázolások. A bronzdobokat nemcsak a csatákban verték meg, hanem rizs tárolására is használták őket.
Rizs és alkímia
A kínai alkímiai hagyományban is fellelhetjük a rizst, mint szimbólumot. Az alkímiai folyamat során, az adeptus az „esszenciát” (csing, azaz sperma, esszencia, mag), légzésből származó energia (csi) révén transzformálja szellemmé (sen), majd Taová. Beteljesítve a változások anyagai szubsztanciájából a szellemi felé, majd a természettel azonosulva, a Taohoz vezető utat, melynek végső állomása a minden potenciált tartalmazó üresség (vu csi) állapota, melyből ismét megszületik a világ. A transzformáció alsóbb szintjeinek írásjegyeiben: „esszencia” (csing), „energia” (csi), megjelenik a rizs (mi), mint írásjegygyök, ezzel jelezve a kapcsolatot a rizs és a természetalakító erők között.
禾 he – lábon álló gabona, főként rizs
稷 ji – rizsisten
米 mi – rizsszem
糯米 nuomi – ragacsos rizs (rizsfajta)
北大米 dongbei dami- észak-keleti nagy rizs (rizsfajta)
泰国香米 taiguo xiangmi – thai illatos rizs (rizsfajta)
香米头 xiangmi tou – illatos rizsszemek (rizsfajta)
利 li – haszon
精 jing – esszencia