Az elmúlt évtizedben sokmindent megtudtunk az idegsejtek közötti kommunikáció molekuláris alapjairól. Úgy tűnik, a különböző típusú molekulák ezrei játszanak ebben szerepet — nemcsak neurotranszmitter – és receptormolekulák —, hanem enzimek is, amelyek készítik és lebontják azokat, és számos egyéb molekula, amelyek módosítják hatásukat.

Freud közel száz évvel ezelőtt abban reménykedett, hogy egyszer majd képesek leszünk a lélektani folyamatokat közvetlenül, specifikus kémiai anyagokkal befolyásolni. A mai kutatási technológia lehetővé teszi a pszichológiai jelenségeket kísérő agyi folyamatok közvetlen ábrázolását és újfajta molekuláris pszichológia létrejöttét. Sikerült feltérképezni a figyelem, a memória számos elemét és láthatóvá tenni a harag, a bosszú, a félelem, a gyűlölet, a rasszizmus vagy akár a zenei élvezet agyi metabolikus komponenseit.

E problémák kutatása annyira produktívnak bizonyult, hogy a terület megkapta a molekuláris pszichológia nevet. Ezen új tudományterület alapgondolata az, hogy a mentális folyamatok és károsodások a neuronok közötti molekuláris együttműködés fogalmaiban elemezhetők.

A placebohatás volt talán az első, ahol ezt a folyamatot vizsgálni kezdték. A placebohatás tisztán pszichológiai beavatkozás, amivel jól mérhető és hatékony biológiai változásokat lehet előidézni. A placebo azonban nemcsak fájdalmat csillapíthat, hanem számos más, egészen eltérő hatása is lehet. Placebohatás enyhítheti a depressziót, és az antidepresszívumokhoz sokban hasonló agyi metabolikus változásokat idézhet elő.