Psziché
Szólj hozzá!

Elhárító mechanizmusok – II.

Az elhárító mechanizmusok kifejezést Anna Freud használta azokra a tudattalan stratégiákra, melyek segítségével az emberek negatív érzelmeikkel megküzdenek. Ezek az érzelemközpontú stratégiák nem változtatják meg a stresszhelyzetet; egyszerűen azon módosítanak, ahogyan a személy a helyzetről gondolkodik, vagy ahogyan észleli azt. Minden elhárító mechanizmusnak van tehát egy önbecsapási eleme.

Freud, az elfojtást tekintette a legalapvetőbb és legfontosabb elhárító mechanizmusnak. Az elfojtás lényege az, hogy a személy a számára túlságosan félelmetes vagy fájdalmas memóriatartalmakat kiszorítja a tudatából. A szégyent, a bűntudatot vagy önleértékelést keltő tartalmak gyakran kerülnek elfojtásra. Bizonyos életszakaszokban a személy elfojthatja a szorongáskeltő érzéseket és emlékeket, mivel ezek inkonzisztensek az önmagáról alkotott képpel. A szeretett személy iránti ellenséges érzések és a kínos kudarcélmények ugyancsak kitörlődhetnek a tudatos memóriából.

Az elfojtás különbözik az elnyomástól. Elnyomott gondolatainknak tudatában vagyunk, az elfojtott impulzusok és tartalmak azonban jórészt tudattalanok.

Az elfojtás ritkán sikerül teljes mértékben. Az elfojtott impulzusok valósággal ostrom alatt tartják a tudatot; a személy szorongást él át, és további elhárító mechanizmusokat alkalmaz annak érdekében, hogy elkerülje a részlegesen elfojtott impulzusok tudatossá válását.

Az elfojtó stílussal jellemzett személyek könnyebben betegednek meg, jellemzőbb rájuk a koszorúér-betegség, s gyorsabb náluk a rák lezajlása. Egy másik kutatási irány szerint, azok az emberek, akik a traumatikus eseményekről, s az ilyen eseményekkel kapcsolatos érzelmeikről bizalmasan képesek beszélni másoknak, jobb egészségnek örvendenek, mint akik nem avatnak másokat bizalmukba.

Akik megpróbáljk elnyomni gondolataikat, többet rágódnak a nemkívánt gondolatokon és érzelmeken, mint azok, akik kifejezik azokat. Számos vizsgálat kimutatta, hogy a gondolatok elfojtásával való próbálkozás azt eredményezi hogy többször gondolunk rájuk, mint hogyha abbahagyjuk az elnyomást. Más szóval, visszacsapási hatás lép fel, melynek következtében az elnyomott nem kívánt gondolatok erőteljesebben térnek vissza, amint az éberség megszűnik.

Vagyis, azok az emberek, akik rendszersen megpróbálják kiiktatni fejükből a nem kívánt gondolatokat, esetleg azon kapják magukat, hogy e gondolatok nagyobb erővel térnek vissza, sok stresszt okozva számukra. A megnövekedett stressz és az azt kísérő fiziológiai izgalom negatívan befolyásolhatja a testi működéseket.

Másodszor, a gondolatok elfojtása maga is fizikai erőfeszítést igényelhet, s így negatív következményei lehetnek a testre. Vagyis az, hogy állandóan kiiktatunk bizonyos gondolatokat a fejünkből, s azt figyeljük, hogy ezek visszatérnek-e, fizikai engergiát igényel, s ez állandó feszültésghez vezethet.

A traumák és a traumákkal kapcsolatos érzelmek kifejezése csökkentheti a kérődző stratégiát, és több módon is hozzájárul a személy egészségéhez. A félelmek és érzelmek verbális kifejezése kézzelfoghatóbbá s könnyebben kezelhetővé teszi azokat. Ha másoknak elmondjuk traumáinkat és érzelmeinket, a hallgatók szociális támaszt és igazolást adnak érzéseinknek. Végül, a traumáról beszélve, hozzászokhatunk a tarumához. Megszokjuk azt, s így már nem váltja ki minden alkalommal, mikor eszünkbe jut, ugyan azt az érzelmi szintet.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.