Pszichológia
Szólj hozzá!

Szülés utáni depresszió Apáknál

A legfrissebb brit vizsgálatok szerint a gyerekszületés utáni hangulati zavarok az apák körében is előfordulhatnak.


Az apai depresszió ugyanolyan negatív hatással bír a gyerek emocionális fejlődésére, mint az anya szülés utáni depressziója. A szülés utáni depresszió fogalma eddig csak a nőkre vonatkozott. A jelenség általában csak pár napig tart, időnként azonban elhúzódhat, és akkor patológiai esetnek minősül.

A kismamák közül minden nyolcadikat érint a gyermekágyi depresszió tünete, melyek általában a 10-30. nap között jelentkeznek. 

A kialakulás végbe mehet észrevétlenül, de a “baby blues”-nak nevezett állapot súlyosabb is lehet. Ilyenkor az anya nem tudja megfelelően ápolni a gyerekét, ami negatívan befolyásolja a gyerek érzelmi, szociális és intellektuális, sőt fizikális fejlődését. A legújabb vizsgálatban a tudósok több ezer gyereket váró párt vettek szemügyre. 

A születés után nyolc héttel mind az anya, mint az apa pszichikai állapotát értékelték. A gyerekek 3,5 éves korában a tudósok megismételték a vizsgálatot, magatartási és érzelmi fejlődésükre koncentrálva. Az eredményeket összehasonlították, és kiderült, a gyerekük születése után depresszióval küszködő apák gyermekeinél felfedezhető bizonyos lelki és érzelmi rendellenesség.

Ha érdekesnek találtad ezt, és szeretnél többet megtudni, iratkozz fel hírlevelünkre!

Kérem a hírlevelet!

Olvasd el ezt is!

Előzd meg a szülés utáni depressziót!

Szülés utáni depresszió NEM luxuskiváltság!

Előzd meg a depressziót!

Depresszió és Demencia_Megnövekedett kockáza a férfiaknál!

A depresszív emberek hajlamosabbak a rákra

Az ecstasy depressziót okoz?

A depresszióval kapcsolatos összes cikkünket ITT olvashatják.

Ha tetszett, oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .