Év: 2009.

e-Mentális Egészség Csúcstalálkozó

Idén októberben zajlott az első e-Mentális Egészség Csúcstalálkozó, Amszterdamban. Vendéglátónk, a nagy tekintélynek örvendő Trimbos Intézet volt. Ez a konferencia volt az első olyan, nemzetközi konferencia, mely kifejezetten a kutatásokra fókuszált. A világ több tucat olyan kutatója találkozott, dolgozott együtt, illetve kapcsolatot épített, akik mind számítógépet és internetet használnak munkájuk során.

Unokák és nagyszülők veszélyben?

A vitamin-, nyomelem- és ásványianyag hiányos táplálkozás szempontjából halmozottan veszélyeztetettek az idősek. A szakirodalmi adatok szerint 30-60 százalékuk elégtelenül táplálkozik, így őket nagyobb mértékben fenyegetik a hiányállapotok kialakulása. Ennek több oka van. Egyrészt az időskorúak érdeklődése a táplálkozás iránt beszűkül, ami jórészt annak is következménye, hogy az idősödéssel együtt az embernek csökken az íz érzése, így nem kívánja meg, s nem is élvezi az ételeket úgy, mint fiatalabb korában. Az elégtelen táplálkozásnak nem csak anyagi, hanem életmódbeli okai vannak a nyugdíjasok esetében: a magára maradt idős ember nem vezet háztartást, míg korábban a gyerekek vagy éppen az élettárs kedvéért csak-csak nekiállt főzőcskézni, önmagáért már nemigen.

Mik a vitaminok?

Vitaminoknak nevezzük a szervezetben zajló biokémiai folyamatok szabályozásához nélkülözhetetlen, felépítésünkben eltérő szerves tápanyagok csoportját. Jelentős részüket a szervezet nem tudja előállítani, ezért kívülről, a táplálékból vagy kiegészítők formájában kell testünkbe juttatni, mert bármelyik hiányzik is közülük, az életműködésünk károsodhat.