A REM- és NREM-alvás legalább annyira különbözik egymástól, mint mindkettő az ébrenléttől. Sőt, egyes kutatók a REM-et nem is alvásnak tekintik, hanem inkább az ébrenlét és az NREM-alvás melletti további létállapotnak.
Legfrissebb bejegyzések
Belső stresszorok
Pszichológus vagy elmeorvos
Úgy tűnik, a médiából szinte zúdul ránk a pszichológusok és a pszichiáterek áradata, a nagyközönség mégis bizonytalan elképzelésekkel rendelkezik arról, hogy mit is csinál a pszichológus és mit a pszichiáter.
Az alvás öt szakasza
Az agyi elektromos hullámok mintázatának elemzése szerint, az alvás során ötféle szakasz fordul elő: az alvás négyféle mélységi szintje és egy ötödik szakasz, amelyet gyors szemmozgásos, azaz REM – (rapid eye movement) szakasznak neveztek el. Ez utóbbi szakaszban jelennek meg rendszerint az álmok.
Stresszkeltő események
Számtalan esemény okoz stresszt. Vannak, melyek egyszerre sok emert érintenek, például a háborúk, természeti katasztrófák, nukleáris balesetek és a terrorcselekmények. Más típusúak az egyéni stresszorok, mint például a költözés, állásváltoztatás, vizsgadrukk, házasságkötés, egy barát vagy szülő elvesztése, komolyabb betegség. És vannak a mindennapi bosszúságaink, mint az elveszített pénztárca, veszekedés a főnökkel vagy, mikor forgalmi dugóba kerülünk, holott sietnénk.
Mi a stressz?
Mindannyian élünk át stresszt. Sokan, akár naponta. Napjaink rohanó társadalma mindannyiunkat stresszel fenyeget.
Anyagcsere – Emésztés
Az éhség tanulmányozása szorosan kapcsolódik az anyagcsere és az emésztés tanulmányozásához. Sejtjeink működéséhez bizonyos tápanyagokra van szükség. Ezek a tápanyagok az emésztés végtermékei; idetartoznak a szőlőcukor (vércukor), valamint a zsírok és az aminosavak. Az éhség esetében mindhárom szabályozandó változó.
Alvásminták
Az újszülöttek gyakran váltogatják ébrenléti és alvási állapotaikat. A csecsemő teljes alvásideje az első hat hónapban tizenhat óráról tizenhárom órára csökken. A felnőttek többsége átlagban hét és fél órát alszik naponta, de ez az idő széles határok között változik.
A táplálkozásról
Az éhség erőteljes motívum, ahogy mindenki tanúsíthatja, aki már éhezett. A fennmaradáshoz ennünk kell, és annyit, hogy súlyunkat fenntarthassuk. Hogyan tesszük ezt pontosan? Mi határozza meg, hogy mikor kezdünk enni, és mi határozza meg, hogy mikor hagyjuk abba?
Az alvás
„Az álmok általános funkciója az, hogy az álomanyag révén, valamilyen szövevényes módon, visszaállítsa pszichikus egyensúlyunkat.” C.G. Jung







