Mára, a megfélemlítés, zaklatás, terrorizálás vagy bullying komoly közegéségügyi problémvá lett. Nem mondhatjuk, hogy itthon kevésbé van jelen, mint külföldön. Gyermekek terrorizálják egymást az iskolában, tanár terrorziál gyermeket, gyermek terrorizál tanárt, felnőttek terrorizálják/mobbingolják egymást a munkahelyen és interneten egyaránt.
A megfélemlítés, óriási negatív hatással van a terrorizált gyermekekre és felnőttekre, mely mentálisan és fizikálisan is érinti őket. Ugyan, több intézményben bevezették a zéró tolerancia elvét, de mivel a gyakorlatban ez nemigen működik, így csak rontja a helyzetet.
A megfélemlítés depresszióhoz, szorongáshoz vezet. Ha nem történik meg a probléma kezelése, az áldozat alkoholizmusba menekülhet vagy drogfogyasztóvá válhat. A terrorizált gyermekek gyakrabban nyúlnak alkoholhoz és drog után fiatal fenőtt korban, de elsődlegesen fizikai tünetek jelentkeznek, mint alvászavar, emésztési problémák, táplálkozási zavar és fejfájás. A megfigyelések alapján kijelenthetjük, hogy a zaklatás megváltoztatja a stresszválaszt, befolyásolja a kognitv és önszabályozó érzelmeket.
Ezért olvashatunk az újságokban arról, hogy egy diák az öngyilkosságot választotta, hogy elmeneküljön az iskolai terror elől. A terrorizált, megfélemlített gyerekek és felnőttek nagyobb valószínűséggel kísérlenek meg öngyilkosságot, mint bárki más.
Miért nem működik a zéró tolerancia elve?
1.) Mert a gyakorlatban nem alkalmazzák, csak beszélnek róla. Az iskolák, cégek sokszor tabuként kezelik a zaklatásokat jó hírnevüket féltve. Sokan pedig úgy gondolják – nagyon tévesen -, hogy a megfélemlítés jó motiváció lehet arra, hogy a diák jobban tanuljon, az alkalmazott keményebben dolgozzon.
2.) A zaklató, terrorizáló fél, sokszor szenved kisbbrendűségi komplexustól és önbizalomhiánytól. A terrorizálással, a másik megfélemlítésével kompenzálni szeretne. A zéró tolerancia elvét alkalmazva, az iskola vagy cég ezeket az embereket eltávolítja a közösségből. Ha ez nem megfelelően és szakszerűen történik, pl. kidomborodik a tekintélyelvűség, akkor a zaklatót még mélyebbre löki hitében, hogy semmit se ér, erősödik az önbizalomhiánya, az értéktelenség érzete. Ennek, komoly következményei lehetne: a) erősödik benne a terrorizáló attitűd b) szélsőséges cselekményre szánhatja el magát; lásd iskolai mészárlások.
Mind gyermekek, mind pedig felnőttek esetében javasolt a viselkedésterápia. Sajnálatos módon, Magyarországon, szervezett programok keretében ilyen még nem létezik és iskolapszichológusok sem ülnek az iskolákban, ahogyan a munkahelyek sem biztosítanak ilyen jellegű segítséget a dolgozóiknak.
A viselkedésterápia célja nem a büntetés, hanem a szociális és érzelmi tanulás, amely segít a gyerekeknek és a felnőtteknek, hogy megtanulják, hogy kell szabályozni az érzelmeiket, hogyan kell különbséget tenni a barátságos/baráti ugratás és a másik agresszív terrorizálása/megfélemlítése között.
Külföldön, egyértelmű sikerük van ezeknek a programoknak a gyermekek körében, ahol nem csak a terrorizáló féllel, hanem az áldozatokkal, a terrorizáltal is foglalkoznak. A áldozatoknak fel kell dolgozniuk az őket ért tarumákat és meg kell tanulniuk védekezni. A terrorizáló gyermekeket pedig meg kell érteni, ki kell deríteni, mi történik otthon, a családjukban, miért váltak agresszívvé?
Gyerekek esetén van esélyünk, hogy visszafordítsuk a folyamatot és megmentsük őket. Csírájában kell elfolytani a prolébmát és nem szabad kriminalizálni ezeket a gyerekeket. Abban az esetben, ha segítség helyett büntetést kapnak, később nagyobb valószínűséggel válnak bűnözővé, onnan pedig nincs vissza út, majdnem lehetetlen segíteni nekik a változásban. A visszaesés aránya ijesztően magas közöttük részben azért mert már régóta ugyanaz a zéró tolerancia működik feléjük.
Mi lesz az áldozatokkal?
Nos, az áldozatoknak ugyanúgy segítségre van szükségük, mint az agreszív zaklatóknak. Valamiféle útmutatást kell adnunk nekik, hogyan kezeljék a zaklatókat. A terrorizálók bizonyos embereket választanak célpontul, akik sebezehetőek, mert önbizalom és önbecsülési problémákkal küzdenek, általában visszahúzódóak, gyengébbek.
Hasonlóan a zaklatókhoz, ezek a gyerekek is otthonról hozzák a mintát, sok esetben a szüleik is áldozatok voltak az iskolában és jó eséllyel a munkahelyükön is azok. Így a gyermek ugyan azt a rossz megküzdést választja, amit a szülei. A szülő, nem is tud igazán segíteni, sőt, sokszor a gyereket hibáztatja és csak annyit tud mondani, amit ő is hallott a szüleitől: “Miért hagyod, hogy így bánjanak veled?” Stratégiát azonban nem adnak a gyerek kezébe, hiszen ők maguk sem rendelkeznek vele.
Ezzel, a szülő akaratlanul is megerősíti a gyermek érzéseit, hogy tehetetlen, sőt szánalmas, értéktelen. Ez egy igen rossz folyamatot is beindíthat a gyerekben, miszerint, ő talán meg is érdemli, sőt, azt érdemli csak, hogy így bánjanak vele. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan tudják a leghatékonyabban megvédeni magukat az iskolában és bárhol máshol.
Szimbolikusan mondhatnánk, hogy ez egy pusztító tánc, melyben a terrorizáló épp úgy sérül, mint a terrorizált. Bátran állj a gyermeked mögé, ha nem tudsz stratégiát a kezébe adni, bátran kérj segítséget!
➡️ Az online gyűlölködők kezelése
➡️ A bullying “B” oldala – a zaklató
➡️ Zaklatás és mentális egészség